könyv, film, zene, rendezvény egy helyen

2015. január 8., csütörtök

Helytörténeti kalandozások 16.

A régi belvárosi temető

A Bisinger sétányt a régi belvárosi temető zárta le. Később ennek helyén épült a köz- és gőzfürdő, még később ezen a területen építették fel többek között a megyei kereskedelmi és iparkamara új épületét is.

A belvárosi régi temető a 16. században már itt lévő ráctemető helyén terült el. A katolikus temető eredetileg a Székesegyház környékén volt, a régi ráctemetőt csak a 18. századtól kezdték használni valláskülönbség nélkül. A temető egy 1930-as évekbeli leírás szerint szép, árnyékos, nagyszabású sírkert, melyben feltűnően sok a tujafa.

A rengeteg német feliratú sírkő elárulta, hogy Győrben a 18-19. században jelentős német lakosság élt. Sok volt a biedermeier stílusú sírkő, valamint az egyszerűbb öntöttvas kereszt is. A 18. századi protestáns sírköveken gyakori volt a hosszadalmas, de magyar felirat, míg a hivatalos állást betöltők síremlékei inkább latin feliratosok voltak.

A bejárattól balra volt a bencések sírkamrája, melyben többek között Jedlik Ányos is pihent. A régi temető végén egy kápolnaszerű emlék állt, Krisztus a keresztfán, alatta Mária a szentekkel ábrázolással, amely 1862-ben készült. (Forrás: Valló István: Győr ismertetése és tájékoztatója, 1930.)

A belvárosi temető bezárása 1912-ben történt meg azzal, hogy még öt évig szabad volt a sírboltokba temetkezni. Az utolsó ilyen temetkezés 1917-ben történt. A 30-as évek végén kezdték meg a temető kiürítését. A jeles személyiségek hamvait átszállították a Nádorvárosi köztemetőbe, így Kovács Pálét és Jedlik Ányosét is. Az új nádorvárosi temetőben kapott helyet a régi bencések síremléke is.

1. Győr térképén jól látható a temető 1910 körül

2. A temető bejárata az 1920-as években

3. A régi köztemető az 1920-as években

4. Részlet a temetőből (Glück József fotója)

5. Régi emlékmű (1938)

6. Koponyás síremlék (1938)

 7. Dobos fotó (1938)

8. Bencés síremlék az új nádorvárosi temetőben

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése