könyv, film, zene, rendezvény egy helyen

2015. január 22., csütörtök

Helytörténeti kalandozások 18.

Tóth János könyvkereskedése


A Zechmeister Andor-féle könyvkereskedést Tóth János vette meg 14 ezer koronáért, amely a Széchenyi tér 5-ös számú Apátúr házban, a későbbi Xántus János Múzeumban volt. Tóth János Lipcsében végzett, majd Budapesten is működő könyvkereskedő volt, szerény „tudós-könyvárus”, sok fiatalt nevelt e pálya szeretetére és megbecsülésére. (Zöld Ferenc: Kisalföldi könyvesházak. Győr 1981.)

1. Glück József felvétele 1920 körül

1930-ban a győri útikönyv szerint: „Az ország egyik legnagyobb könyv- és zenemű-kereskedése. Magyar, német, angol, olasz, francia vagy bármely nyelven megjelent műveket gyorsan szállít eredeti kiadói áron… Közvetlen világvárosi összeköttetés. Írószerek, papíráruk, divatlapok, újdonságok. Alapítási éve 1877.” (Valló István: Győr ismertetése. Győr, 1930.)

2. A könyvesbolt belseje az 1930-as években

Imre Béla szerint „ezen könyvesház is szinte otthona volt a győri könyvbarátoknak”. Tóth János boltja később, a második világháború után átköltözött a Kazinczy utcába. Itt működött az államosításig.

3. A könyvesbolt 1940 körül

4. A kereskedés helye az 1950-es évek elején

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése