könyv, film, zene, rendezvény egy helyen

2015. március 25., szerda

A Lengyel Alfréd Honismereti Verseny döntőjének végeredménye


A Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér, a Győri Krúdy Gyula Középiskola és Szakiskola valamint a Szabadhegyi Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Középiskola 5. alkalommal hirdette meg a Lengyel Alfréd Honismereti Versenyt Győr város középiskolái számára, 2 fős csapatok részvételével. Az első fordulóban egy prezentációt kellett elkészíteni, melyre előzetesen 12 csapat jelentkezett. A pályamunkák közül a szakmai zsűri 7 csapatot válogatott be a döntőbe, mely március 19-én zajlott le a Szabadhegyi Magyar-Német Középiskola Könyvtárában. Változás volt az eddigiekhez képest, hogy a prezentációkat nem kellett bemutatni a csapatoknak. A döntőt Győr városismereti témakörben, hagyományos vetélkedő formájában bonyolítottuk le. A diákok szóbeli és írásbeli játékos feladatok segítségével mérték össze tudásukat. Kiemelten kezeltük a 200 éve született Rómer Flóris munkásságát, szerettük volna felhívni a tudósra a figyelmet. A vetélkedő díjait a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér és a Városi Levéltár ajánlotta fel.

A verseny végeredménye:
1. helyezett: Kozma Máté, Wittmann Marcell Attila (Pattantyús Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola), felkészítő tanár: Barabás Rita
2. helyezett: Madár Olivér, Szíjj Balázs (Szabadhegyi Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános és Középiskola), felkészítő tanár: Szalai Attila
3. helyezett: Lunk Patrícia, Varga Evelin (Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskola), felkészítő tanár: Németh Nóra
4. helyezett: Szente Roberta, Horváth Daniella (Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskola), felkészítő tanár: Németh Nóra
5. helyezett: Torma Dorottya, Papp Regina (Szabadhegyi Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános és Középiskola), felkészítő tanár: Háda Ágnes
6. helyezett: Déri Vanessza, Szőke Laura (Szabadhegyi Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános és Középiskola), felkészítő tanár: Módos Dezső
7. helyezett: Bóta Dalma, Algács Viktória (Szabadhegyi Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános és Középiskola), felkészítő tanár: Varga Gábor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése