könyv, film, zene, rendezvény egy helyen

2016. január 22., péntek

Helytörténeti kalandozások 67.

Térzene a sétányon


A reformkortól kezdődően a városok lakói a katonazenekarok jóvoltából sokszor hallgathattak térzenét. Győrben télvíz idején a Fő téren (a mai Széchenyi téren) adtak utcai hangversenyeket, a jó idő megérkezésével azonban a sétatérre csalogatták a közönséget.

1848 után mindenféle köztéri csoportosulást betiltottak, így a térzenéket is szüneteltették. A század végén a városi lakosság igényét teljesítve, újra gyakorivá váltak ezek az események.

Győri Közlöny, 1886. szeptember 2.:

Dunántúli Hírlap, 1897. október 27.:

A Győrvárosi Szépítő Egylet jóvoltából kialakított sétatér szépsége a győriek százait vonzotta egy kis sétára, üldögélésre, zenehallgatásra.

A sétatér 1900 körül:

Zechmeister Károly polgármester 1899 januárjában a közgyűlés jóváhagyását kérte egy zenepavilon felállítására. A helyi katonai állomásparancsnokság karnagya a színház mögötti területet javasolta. Az akkori Kioszk bérlői azonban jobban örültek volna a sziget északi részére történő elhelyezésnek. A városi tanács végül a színház mögötti helyet fogadta el, és 2000 korona kölcsön felvételét is engedélyezte a megvalósításra. A Schlosser-Wurda cég kapott megbízást a kivitelezésre, a hivatalos átadásra már 1899. május 4-én sor is került.

Ettől kezdve rendszeressé váltak itt a hangversenyek, amelyek még a háborús években is folytatódtak. 1910-ben a 26. gyalogezred például hetente kétszer adott hangversenyt.

Az első világháború idején nagy népszerűségre tett szert a bosnyák zenekar. Ezekben az években a szabadtéri hangversenyeket is gyakran kötötték össze jótékonysági gyűjtésekkel.

Győri Hírlap, 1915. június 15.:

Győri Hírlap, 1916. május 5.:

Miközben az Isonzó környéki harcokról írtak az újságok, itthon már csak kivételesen rendeztek térzenét, például azért, hogy a jótékonysági gyűjtés eredményesebb legyen. 1917 nyarán, a Virágnapon a nyomorgó gyermekeknek gyűjtöttek.


Ez a felvétel az 1920-as években készülhetett:

Az 1930-as években már óriási fák alatt állt a pavilon:

A Győri Nemzeti Hírlap 1939. október 5-i tudósítása Védenyi Lajos karmester vezetésével működő győri katonazenekar népszerűségét taglalja. Eszerint ők, megelőzve az összes vidéki várost, meghonosították a nyáresti néphangversenyeket. „Első vonalbeli művészi” programjukkal alig néhány szereplésük után olyan közönséget szereztek maguknak, amely felülmúlt minden várakozást. Májustól októberig száznál több hangversenyt adott a katonazenekar, klasszikusoktól a modern zenéig mindent játszottak. A cikk szerint voltak esték, amikor „százakra ment” a tömeg a szigeten, nem is beszélve a vasárnapokról, amikor „hullámzott a közönség a park útjain”.

Aztán újra háborús évek következtek. A jótékonysági rendezvényekre egyre nagyobb szükség mutatkozott. Ilyen volt az egyesített győri cigányzenekarok fellépése is a téti tűzkárosultak javára.

Győri Nemzeti Hírlap, 1941.:

A második világháború végleg elsöpörte a békebeli világra emlékeztető térzenélés szokását, manapság az „utcai néphangverseny” a fesztiválok koncertjeiben él tovább.

Antaliné Hujter Szilvia

Felhasznált irodalom:
Sáry István: Az első zenepavilon. In: A városszépítő. Válogatott cikkek, tanulmányok Győr város és a megye múltjából. Győr, Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára, 2008. p. 22-23.

A képeslapok forrása a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér helyismereti gyűjteménye.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése